Hát, itt lennék megint. Úgy tűnik, a nyár egyszerűen ellehetetleníti esetemben a blogolást. Pedig nem állíthatnám, hogy idén nyáron semmi említésreméltó nem történt. Sőt mi több! Életem eddigi legmozgalmasabb nyara volt, meg is próbálom összefoglalni, legalábbis valamennyire ha nem is időrendei, de legalább fontossáfi sorrendben.

Először is: Sikeresen letettem minden vizsgámat, méghozzá elég szépen. Még a finn és észt is ötös lett (igen, megint hiába rinyáltam, ez van).  Fura belegondolni, hogy ez milyen régen volt... erre már nem megint egyetem? Vicces, hogy a legtöbb volt iskolatársam idén diplomázik, nekem meg még van három évem...

Másodszor is: Elmentünk és megnéztük a Warcraft filmet. És igen-igen-igen jó volt. Ami azt illeti ma sikerült letölteni végre megfelelő minőségben, úgyhogy újra megnéztem. Megint egy hétig nem fogok tudni úgy Herthstonozni, hogy ne vicsorogjak, akárhányszor egy warlockkal oszt össze a játék. 

Harmadszor is: Elkezdtünk rendes, 100%-os asztali szerepjátékozni. A Mesélőnk...hát..fura alak. De kiomondottan szórakoztató, az hétszentség. Kár, hogy ősszel bajos lesz időpontot találnunk, amíg mindenki máskor végez az óráival. 

Negyedszer is: Voltam POWERWOLF koncerten. Igen, igen, iiiigen! We are the Wild! 

Ötödször is: Újranyitottuk Domhant. Sőt, egy új fajjal is bővültünk ( Éljenek a Kadmetek, PAR KADMOR!)

Hatodszor is: Lett egy új laptopom. Köszönjetek szépen Cotillionnak! Ha valaki aggódna Muzsikért, ne tegye. Máig aktív használatban van ő is.

Hetedszer is: Háromszor is voltam nyaralni. Egy Balaton, egy Erdély, egy Horvátország.

- Viszont most Murdoc nézés következtében így ezt elküldöm, majd később folytatom- 

Hát milyen gyönyörű gifet hoztam már megint? Azért még a leg videójátékellenesebb alakoknak is kutya kötelessége elsimerni, hogy a Witcher 3.-grafikája eszméletlenül lenyűgöző. Egyszer talán oda is eljutok, hogy lehetőségem lesz kijátszani. Persze előbb még az Elsőt be kell fejezni, meg a másodikat is. De ahhoz meg vége kell hogy legyen a vizgsaidőszaknak. Francnyavalya!
Amúgy leszámítva, hogy az F&É vizsgám nem úgy sikeredett, ahogy vártam, illetve hétfőn Világirod. 2.-lesz, egész vidáman vagyunk ma. Először is, örvendetes módon kijött Adventure Questen a Throne of Darness küldetéssorozatnak a negyedik része, ami csodás lenne, ha a vége előtt két küldetéssel nem zárt volna ki az arénából egy fránya bug. Nem baj, ha Tizedes eljut odáig, majd be tud idézni. Úgyis szüksége lesz rám, elvégre ő healer, nem támadókarakter. Azon felül természetesen remek volt idáig az egész, a szokott fárasztó humorral.
Lényegesebb. Szépen minden megoldódott a korábbi szerepjáték-polémia körül. Mindenki hepi, békés, nyugodt. Yay!
Más: A tegnap estét (21:00-00:18) azzal töltöttül a jó öreg Talamh-al, hogy megterveztük az elf-seguth háborút, amihez majd remek novellafüzért fogunk rittyenteni a nyár folyamán. Nem egyszerű ám összeilleszteni egy teljes hadjáratot, két nép szemszögéből pedig pláne. Ámde szórakoztató! És az embernek furcsa hadvezér-király-isten feelingje lesz tőle, hogy kedve szerint határoz élet és halál felett. 
Amúgy a cím nem csak erre utal, hanem az új fajra is, akiken még csak dolgozunk. Mindenesetre remekséges alakok lesznek, diszkrét 1000+ home made istennel. Ezeknek nagyon nagy százaléka, életmódjukból adódóan, háborús munkakörrel rendelkezik. 
Na és a címadás harmadik oka volt, hogy mindenképpen fel akartam rakni ide egy Manowar számot. Tudtátok, hogy a Powermetal egének ez a hatalmas csillaga is leköszön? Sajnos úgy fest, hogy ők is nyugdíjazzák magukat. Hiú remény, de nagyon örülnék, ha a búcsúturnéjukban útbe ejtenének minket is.
Na jó, vonulok vissza tanulni. Még bőven van mit. 
 

Hát, már az is meglehetőst' szokatlan, hogy két napon át folyamatosan hozok valamint az Iron Age-re. Gondolom a vizsga az oka. Ami ma fog kezdődni, remekül 14:00-kor. Azaz még van addig némi időm átfutni, amit át kell.  Ez többek között jelenti fél évnyi finn irodalom, fél évnyi észt irodalom jegyzetemet, valamint a kötelezők általam rövidített szösszeneteit is. Amikben vannak ám furcsa dolog, főleg a saját kútfőmből hozzátoldott kommentárok. Gondoltam kiírom ide őket magamnak, hogy miután lelkesen kiszórom a vonatablakból a papírjaimat, ezekre azért emlékezzek. Oh, teszem hozzá: nem kell fennakadni a kacifántosságon. Sosem szerettem jegyzetszerűen jegyzetelni, főleg, mert piszok gyorsan írok.
Ja, és szokás szerint a képről. Hát... a kormocskák (susuwatari?) aranyosak... ennyi. 

"Kalevala forma énekek: Négy ütemű trocheus, összesen nyolc szótag. Improvizatív. Nincsenek versszakok, vagy rímek, de alliteráció az van, illetve paralelizmus- gondolatritmus- segíti a memoriázlást, időt is nyer, hogy hogyan menjen tovább, illetve kiválló felvágni. Az ugye fontos..."

Mítikus témájú énekeknél:
"...archaikus világkép, ünnepélyes jelleg, hősalakok, de beszéd? Nojn. Viszont természetfeletti erő. Ergo kiássa az egész rohadt óceánt, de rohadtul meg nem szólalna."

Viking tárgyú énekeknél:
"... valósághű jelenet és környezetábrázolás, és DIALÓGUS! Végre! Megszerezhették a zöld agyat?"
 

Állatmeséknél:
" A róka gyakran győz a medvén. Kisebb veszélyt jelent, elviszi a tyúkot, de nem eszi meg az asszonyt."

Vallásos énekek:
"... a történetet a paraszti élethez igazítja. Mária szaunát keres a szüléshez. Najsz."

És itt a finn vége. Ha az észtből is találok majd még érdekjeset, bővítek. 

Előre leszögezem, hogy az elmúlt pár napot csak vázlatosan szeretném megemlíteni. Elég...furcsák voltak. Mostanában minden elég furcsa, ami azt illeti.  Először is ott volt a keddi vizsga, amit mezitláb írtam. Igaz, mindenki más is cipőtlenkedett. Elvégre az Elte sporttelep nagytermében voltunk, ami leginkább asztaliteniszezésnek van szentelve. A nagytiszteletű parkettát pedig nem érintheti utcai cipő ám. Nem is baj, amúgy is szeretek mezítlábazni. A vizsga sikerült ahogy sikerült, majd kiderül előbb-utóbb. 
A mai napban is volt némi pláne. Leginkább az, hogy reggel nyolctól délután négyis egy csepp elektromosság sem volt szerett falunkban. Ehhez képest borsófőzeléket kellett volna prezentálnunk ebédre, ami villanysütő híján némileg problematikus ügy lett volna. Úgyhogy azt találtuk ki tizedessel, hogy tüzet rakunk hátul, ahol pedig megsütöttünk három virslit, némi burgonyát, valamint Rezes Közlegény Rohadtéletbe művésznevű lepényét. ( 2 csésze liszt, egy tojás, Kb. három evőkanyálnyi vaj, löttyintésnyi tej, oreganyó és fokhagyma. Én találtam fel). Csak mértékkel kaptunk széndiokszid méregzést, ugyanis a fa nem volt épp száraznak csúfolható. Előbb füstölődtünk meg mi, mint a virsli. 
Amúgy holnap szolid-vidáman megint vizsgázom, ez pedig az Észt és Finn folklór átfogó számonkérése lészen. Hell yeah. Ennek örömére több tucat könyvre alkudozom, és nekifogtam újra olvasni az Abarat sorozatot is. Csak mert annyira ráérek. (nem én) 
No de ez mind nem is hangzik annyira vészesnek, akkor mire fel a Songs of the Sea-ből vett hangulatkeltő kép? ( Amúgy az említett filmműremek mindenkinek erősen ajánlott, A Kells titkával karöltve, hiszen mindkettő borzasztóan gyönyörű). Nos kérem. Úgy áll a dolog, hogy megint kicsellóztak velem. Kezd unalmas lenni, szerintem is. Tök poén, hogy úgy hoztam létre anno az Iron Aget, hogy én itt aztán panaszkodni nem fogok, erre tessék. Na jó, szóval dióhéjban. Nemrég vidáman eldicsekedtem itt saját tervezésű karakteremmel, a'la közös asztali szerepjáték. Úgy volt megbeszélve, hogy a résztvevők Tizedes, Talamh és Tiarnaí lesznek (na meg persze jómagam). Tiarnaí naygsárkány egyébként rokon, egész pontosan unokatestvér. Ő volt a másik értelmi szervező. Talmh nagysárkány, ha még nem mondtam volna, közös legjobb barátunk. nem alaptalanul. Na, a csapatba még betársult volna egy újabb klántag (szintén kuzin), de neki még nincs ildomosabb neve, úgyhogy...hát... ez van, Nem baj, ő annyira nem fontos a történet tekintetében. Szóval gondoltam elég evidens, hogy addig nem kezdjük el a játékot, amíg mindenki be nem fejezte a vizsgáit/iskolát/amit csak akar. Nem hiszem, hogy ez egy különösebben eretnek gondolat lenne. Hát...
Szóval úgy áll a dolog, hogy egyik este Tiarnaí barátunk rámír, hogy milyen jól sikerült az első játék, bár sokáig tartott megérteni a szabélyokat, de már mindenkinek kész a karaktere, ésatöbbi, ésatöbbi. Diszkréten lefagytam. Hogy mi van? Első játék? Szabályok? Kész karakterek? Szelíden kifakadtam: Ugye nem arra céloz, hogy elkezdték nélkülünk?! 
Hát
De.
Elkezdték. És ami a legszebb a történetben, hogy megpróbálta velem elhitetni: Kizárólag azért tették, hogy mi könnyebben megértsük majd a szabélyokat. Na most egy közbevetés: Ő és én kezdtük el tervezni az egész játékot. Én olvastam el először a hatvannyolc kerek oldalas instrukciókat, amik alapján dolgoznánk. Erre képes ilyen kifogással előállni. Nem is tudom, hogy azon háborodjak fel, hogy annira kreténnek néz, hogy ezek után nem értettem meg, vagy annyira retardáltnak, hogy bevegyem ezt az átlátszó kifogást? pedig nem nehéz rájönni, miről szólt a dolog: türelmetlen volt kivárni, mire mi is végzünk. 
Mint később kiderült, kedves barátunk úgy táltlta a dolgot a többieknek, hogy mi tudunk arról, hogy ők elkezdték a játékot nélkülünk. Hahaha.
Szóval napok óta ezen rágódom. nem akarok kitolni mindenki mással, hogy elvonulok a világ másik végére és szabotálom például Tizedes lehetőségét a játékra. Viszont megbocsájtani sem akarom (főleg anélkül, hogy az illetékes elnézést kért volna), annál én keményfejűbb vagyok. És jelenleg szegény, sértett büszkeségem valahol nagyon a porba tiporva hever. Well played son. 
Na most még keresek valami ideillő muzsikát, aztán megint nem olvasom át az egészet. Pedig kéne...de mindegy. 

Amúgy borzasztóan kedvelem az Imrael Productions videóit. Annyira mesterien tudja összevágni őket, hogy ihajj!

Nos, a dolog úgy áll, hogy nekem tanulnom kéne momentán. Hogy egész konkrét legyek, Tanulás és tanítás pszichológiája előadásra kéne átnéznem a Tanulás kognitív és konstruktivista megközelítését. Érdekesnek hangzik? Nem az. Unalmas, érdektelen, felesleges. Néha azt érzem, hogy a pedagógia/pszichológia az a tudomány, ami csak nekilátott és nevet adott már eddig is használt és létező dolgoknak. Nem nagyon érzem a szakmai előmenetelemet. Persze, lehet, hogy bennem van a hiba. na mindegy. Kritikus gondolkodás ide, vagy oda, vizsgázni kell belőle és punktum. Szóval akkor ildomos lenne tanulni, gondolom én. Ehhez képest...vegyük sorra mivel pocsékolom a tanulásra szánt időmet. 
1) Hát persze, hogy Adventure Quest! Kedvenc szerelmetes MMORPG-m lenyűgözően hosszú időre képes lefoglalni. Meséltedm már róla? Nem hiszem. Szóval az AQW nm lenne semmi extra önmagában. Egy klasszikus, fapados mmorpg a szokásos kezdőkasztokkal, mint wari, mage, priest és rugó. Azaz rogue. Hearthstonos berögzöttség. Csakhogy, csakhogy itt nem állunk meg. Eredetileg és Warrior lettem (még szép), de aztán kiderült, hogy haha, nem ebben a kasztban fogom leélni az életemet, hiszen a többi alapot is megtanulhatom, sőt, mesterévé vállhatok vagy ötven másiknak is. Úgyhogy jelenleg Elemental Dracomancerként irtom a szörnyeket itt és ott, teljes vidámságban. Ugyanis az AQW egyesszámú fémjele a borzasztóan jó humora. Körülbelül kétpercente futsz bele valami iszonyatfárasztó szóviccbe, abszurd kalandba, elképesztő fordulatba. És pont így jó. 

2) Rajztábla. Ez mondjuk nem teljesen önként, elvégre a leendő asztali szerepjátékunk karaktereit firkálom ezerrel. Az én drágalátos Forlangom már el is készült, az Ezer Isten földjéről származott vadász lett. Nem az udvarias fajta. Persze, ezek leginkább csak vázlatok (lásd itt), ugyanis rühellek színezni. Másrmint...tényleg. Az agyamra megy. Úgyhogy az oldalsó illusztrációt vegyétek úgy, mint egy kisebbfajta hőstettett, mert már a két szembe, és a galambtoll-szemöldökbe is beleőszültem. Galambtoll szemöldök? Aha. Ugyanis az Ezer Isten egyikét rajzolgatom épp (kevéssé önszántamból), akinek szent állatai a galambok, foglalkozását tekintve, pedig az Apró szerencsék Istene (nem én találtam ki). Ha ez még mindig homályos, akkor elég azt mondani, hogy gondoljon mindneki a kiálló utcakőre és a fejre potyogtató galambokra. Rögtön világos. 

3) Hát öhm.... Hearthstone. Rendszerint azzal vígasztalom magamat, hogy az egész napos feszültség után milyen jól ki fog kapcsolni pár menet, aztán öt perccel később habzó szájjal üvöltök a géppel, illetve hites ellenfelemmel, aki lehetőleg facehunter/ c'thun druida/ c'thun priest/ facehunter/ bármiféle mage. Mondjuk hála az égnek, a kezdeti WOTOG mánia lassan levonul, és nem minden második deck C'thunos. Csak minden negyedik. Mindenesetre, itt is lejegyzem magamnak,  a Hearthstone NEM idegnyugtató. na jó, megfelelő lapjárás és RNGesus segítségével majdnem, de nem...! Nem szabad beleesni ebbe a csapdába. Amúgy nagyon érdekes, hogy mindig pont vizsgaidőszakban jut eszembe, milyen jó is lenne kicsit előrébb mászni Rankeden.... 

Nos, mivel most már eléggé furdal a lelkiismeret a félbehagyott pszicho miatt, folytatása következik....
(és igen, majd valamikor este újraolvasom és kibogarászom az elgépeléseket)

Hogy kezdjem? Nem is tudom.
Úgy kerültem ma ide, hogy még tegnap (elvégre 0:49 van épp), nekiláttam megnézni a Mad Maxet, úgy 10 óra tájban. Kicsit félretájoltam magamat, valami lityilötyi akciófilmre számítottam, erre meg... Húha. Hát nem az. Sőt, valahol hasonló hatást gyakorolt rám, mint a Mátrix annak idején. Kihagyni nagy kár, az egészen biztos. Egyenlőre még nem tudok róla többet írni, túl friss az élmény, de ki tudja, ha alszom rá egyet, talán már lesznek épkézláb gondolataim is. Bár elég hálás lennék a tudatalattimnak, hogyha a film jeleneteit mellőzné az álmaimból. Grazie.
Ha valaki megkérdezné, hogy telnek a napjaim, hát reflexből rávágnám, hogy pocsékul. Kicsit sok a tanulás. Kicsit? Nem, nem kicsit. Bár a kezdeti pánikidőszakon túltettem magam, és bízom a saját képességeimben, attól még nem lett Skóciai nyaralás a vizsgaidőszak. Na de sebaj.
Az írás viszont hiányzik. Szinte hallom néha, ahogy szegény kis elhanyagolt karaktereim óbégatnak utánam. Utolsó áruló kutya lennék, ha hagynám őket sokáig sínylődni, de ha egyszer haladni kell a kötelezőkkel, akkor nincs sok idő írni is. Sok szép ötletem van már pedig. Na jó,  a szép erősen relatív, a legtöbb karakter nem fogja megköszönni, dehát, valahogy haladnunk kell a történetben. Vacilálok azon, hogy szigorúan tartsam-e magam a két szálon való futáshoz, avagy rugaszkodjam el tőlük...hát, jelenleg úgy fest, kénytelen leszek, hiszen a két szál előbb-utóbb összegubancolódik, de ezzel egyidőben a fő gócpont perifériájára kerülnek egy időre. Úgyhogy kell majd valaki, aki fejest ugrik a dzsumbuja. Valószínüleg ők Selv és Eigir lesznek. nem sokat mondhat ez a két név, főleg mivel emlékezetem szerint egy szót sem mondtam még eddig az új történetemről. Ne aggódjatok, egyenlőre nem is fogok. Az ilyesmikre mindig nagyon rá kell kényszerítenem magam.
Ja és a zeneválasztásról pár szóban... igazság szerint muszáj volt valami erős idegnyugtató a filmezés után, már persze az íráson kívül. És akkor mi lenne jobb, mint némi Assassin's Creed muzsika? Mondjuk erről eszembe jut, hogy a Brotherhoodot is elkezdtem még anno, a szadistaidőszak előtt újrajátszani, csakúgy mint a Fable III.-at, arról nem is beszélve, hogy a Witcherbe is belecsaptam. Egek, baromi jó az a játék, a magyar szinkron nevetséges, hanghordozást mellőző hanghordozása pedig a legegyszerűbb dialógusokkal is képes engem a végletekig felvidítani. Komolyan nehezen fogom tudni feldolgozni, ha egyszer színészi játékot is kihallhatok majd a főbb karakterek szavaiból. 
Na, de 16.-áig csak vágyakozhatok. Várhat szegény Geralt, szegény Ezio és szegény borzasztóan névtelen hercegem-hősöm (a'la Fable. Na jó, mi Tizedessel csak Sármos Hercegként szoktuk emlegetni. pontosabban ő kritizálja a haját, de....hosszú).  Na jó, berekesztem magam mára, ideje aludni. persze előtte olvasok is még egy kicsit, mert végülis mi jobb pihenés, mint hetek óta tartó fárasztó kötelezőolvasásra olvasni egy kicsit?
Apropó, meséltem, hogy megszereztem a teljes Abarat sorozatot? Mármint, amennyit kiadtak belőle. Mindenesetre ez eléggé feldobott a hét közepén. 
Na jó. Pont. Kész, vége. Jó éjszakát, és szép álmokat mindenkinek. 
Ui.: Újraolvasni most sem fogom, elgépelésekért meg...hát, elnézést. 

Nos, szerintem mindenkinek feltűnt már, aki megfordult errefelé, hogy kedvelem..nos, igazából nagyon szeretem a mozgóképeket, animációkat, gif-eket, amit csak akartok. És hát... egy hosszú és fárasztó nap után, illetve egy hosszú és fárasztó hét előtt (ami egy még hosszabb és még fárasztóbb vizsgaidőszakot fog megelőzni), úgy érzetme, hogy jót fog tenni nekem, ha firkászok egy kicsit. Jelenleg a szorgalmi és vizsgaidőszak egybemosódásáról. Pontosabban, megpróbálom érzékletesen illusztrálni a dolgot.

Első fázis: Szenvedés, Világfájdalom, Spleen. - 3 hónapnyi egyetem után.

Három. Rohadt. Hónap.  Mikor már úgy érzed, soha nem jön el a rohadt május, hogy inenntől az élet egyetlen hosszú, érdektelen, lehangoló, unalmas és felesleges mókuskerekezés lesz a hármasmetró, a Kálvin és a vasutállomás misztikus Bermudaháromszöge között.  Mikor időnként már fel-fel sírnál: Vizsgaidőszakot! Légyszi! Csak essünk végre túl rajta... És akkor jön az utolsó két hét.

Második fázis: A Pokol bizarr bugyrai - A szorgalmi időszak utolsó két hete.

- Az univerzum imádja a végletességet. A legkitartóbb halálrauntatásból seperc alatt átcsap a Spanyol Inkvizícióba. És nem csak képletesen. Van mikor fel sem tűnik, hogy húsz oldalnyit is körmöltem egy nap beadandót, hogy aztán a maradék világos óráimat ZH-kra való tanulással töltsem. Hirtelen baromi csábító lesz mind a korábbi halálunalom, mind az elkövetkezendő vizsgaidőszak.

Harmadik fázis: Aljas Altatás - A Vizsgaidőszak első hete

- Mit is mondhatnék az Aljas Altatás fázisáról? Nos, a név már magában elég beszédes. Ez Május közepe, ahol feltethetően még nincsenek vizsgáim, így remekeül és hihetetlen tapasztalatról tanuságot téve tudom magam hamis biztonságérzetbe ringatni. Még ráérek holnap tanulni. Ha. Ha. Ha.

Negyedik fázis: Dooms Day - Az első komolyabb vizsga előtti három nap

- Mit is mondtam az önálltatásról? Áh. Igen. Nos mindig megvan a foganatja. Rendszerint a vizsga előtt három nappal, mikor rájövök, hogy ejnye, lenne pár száz (pár ezer) oldalnyi kötelezőm elolvasni, egy tankönyvnyi elmélet megtanulni, ésatöbbi ésatöbbi. Mint mikor letaglóznak egy nagyobbfajta husánggal. A kapkodás, pánik és ingerlékenység napjai ezek. Vigyázat, harapok.

Ötödik fázis: Standing Tall - A túlélés és a vizsgaidőszak vége.

- Egyfajta mesebeli álom, egy jelenleg el nem érhető, csodálatos vízió. Vizsgák után, megszabadulva a felelősség és kötelességek súlyától egészen szeptember második hetéig... Túl szép, hogy igaz legyen. Túl szép...és annyira messze van! Idén kerek 5 vizsgám van, ebből egyet a szorgalmi időszak utolsó napján tudok le. A többihez szóljon a a Stand Up and Fight, szóljon a Things We Believe in, a Show must go on... bármi, ami életben és ébren tud tartani az elkövetkező bő egy-másfél hónapban. De ne adjuk fel a reményt! A jutalom bőséges lesz.

Elgépeléseket megint lusta vagyok ellenőrizni, végigolvasni, satöbbi. Késő van, hagyjatok békén. 

Úgy történt, hogy elharaptam a nyelvem, és elfertőződött. Most olyan vastag és száraz, mintha egy darab téglát szopogatnék, és egész nap égett, akárhányszor beszélni akartam. Arról nem is szólva, hogy nyeldeklőd, kotkodácsoló szavaim nem nagyon lehettek bárkinek is élvezhetőek. Úgyhogy inkább hallgattam.És hallgattam. És hallgattam.
Csoda, hogy sok minden szakadt bennem a nap folamán, amit megosztottam volna másokkal? Nem. Ennek ellenére... nem jutottam odáig.
Öreg barátom, Talamh, szerencsére jó másfél órán át szóval tartott. Leginkább csak az angol vizsgájához segédkeztem azzal, hogy angolul beszélgettünk, Hearthstoneról, Bolgár mitológiáról és arról, hogy mi idegesít minket a világon legjobban. Mindegy, addig sem kellett a különböző feladataimmal foglalkoznom, és ezért végtelenül hálás voltam. Aztán Talamh elment lefeküdni, én pedig itt maradtam egyedül. Reméltem, hogy az egyetlen majdnem szabad napomon kicsit kipihenhetem magam, és elterelhetem a gondolataimat, kicsit szórakozhatok, élvezhetem az életet, és beszélhetek, anélkül, hogy az fájna, szúrna és égetne. Dehát, hiú ábránd. Nem akarok panaszkodni, de ha semmi más nem marad, ami kitör belőllem, akkor ez van: sajnálom. Csak ha nem írom le sehova, nem mondom el senkinek, az ilyen zúzódásokról, akkor előbb utóbb kemény dac és őrjöngő harag lesz. Már előfordult párszor, és ismerem magam annyira, hogy tudjam mi az eredmény, és próbálok ellentartani, de nem egyszerű. Tudom, hogy szánalmas, de ez van. Kevés barátom van és nem negedhetem meg magamnak, hogy válogassak. Mindegy. Az egésznek egy biztos eredménye lesz:  egy mizantróp, magábaforduló és emberkerólő Rezes. Oké, nem mintha eddig nem ilyen lettem volna, de mindent lehet fokozni. Ejha, de még mennyire. 

A hétfő alapjáraton nem egy vészes nap, csak pszicho-órám van, 11:30-ig, utána pedig spuri, hogy elérjem a vonatot. Hát, mostanság nem vagyok teljesen kiegyensúlyozott, úgyhogy úgy csattogtam végig, a Király utcán, mintha rohamra indulnék egy csapat rohadt intergalaktikus goblin ellen. Az egész napom azzal telt, hogy ezon idegeskedtem, hogy mi lesz holnap, mi lesz holnap után, mi lesz, ha hazaérek, mi lesz, ha... Mindegy. Egy nagy, két lábon járó idegbaj gombóc voltam, még méter hosszú bottal sem lett volna biztonságos engem megbökni.
Amíg ki nem értem a sarokra. Nem tudom ismeritek-e, azt a játszóteret, ami mögé, a csupsz tűzfalra virágzó rétet, lombos fákat, hegyet-völgyet, hőlégballonokat festettek, olyan hitelességgel, hogy már többször is átvert, pedig tudom, hogy csak tégla és festék. Mindegy. Enyhén szöszmötölt az eső, én meg egy pillanatra elfelejtettem, hogy minek is kéne nyomasztania engemet. Elvégre, basszus, ha meg is bukom mondattanból, akkor összedől az öreg Anker palota? Francokat. Itt fog állni a játszótér az áldombokkal? Még szép. 
Akkor mégis mi a bajom? Mit számít, hogy most négyes vagy hármas a Klasszmagyar jegyem? Semmit. Az égvilágon semmit. A semmi meg határozottan nem teheti tönkre két hetemet, nem változtathat nyáladz idegroncscsá. 
Szóval most az ágyamon ülök, az ablak nyitva, jön be a friss levegő (meg időnként legyek. De gondolom ezzel nem lehet mit kezdeni.), és ráérősen dolgozom az utolsó beadandómon. Mert nem kell sietnem. Azt hiszem megyek, és szerzek egy nagy pohár málnaszörpöt. Viszlát és carpe diem, my friend!

Hát valahogy így. Kerek két hetem van a világ végéig a szorgalmi időszak végéig, és ezen két hétnek egy napja sem lesz nyugalmas. Vázolnám is röviden:

Remélem mindenki kellőképpen elborzadt. Mert én igen. Még akkor is, ha már csak egyetlen, két oldalas beadandóm nincs még kész, de akkor is.
Két ZH és egy vizsga, csak ezen a két héten, a lesúlytó jegy-megtudásokról nem is beszélve. Aztán végre kezd a vizsgaidőszak (amit majd a Világirodalom és a Tipo vizsga miatti parázással fogok tölteni).
Mert így szép az élet.
Amúgy nagyon megnyugtató volt ezt ide szépen kimazsolázni ábra szerint.
Csak lehetnék már végre túl rajta.
Hogy fogok így haladni jó öreg könyvemmel? (83. oldal jelenleg)
Hogy fogok békésen olvasni, fableözni, szunyálni tízig? 
Megmondom: Sehogy. Basszus. Utálom az év végét. 

Ja és a papagájról ott fent: van egy saját ilyen dögünk, csak persze a zöld verizóban. De mivel jelenleg kétségbeesett szükségem van cuki, papagájos gifek nézegetésére, ez került most ide. 

Hogy is magyarázkodjam? Leginkább sehogy. Egyszerűen nem jutott eszembe, hogy írjak. Illetve, de, de nem kjutottam el odáig. Na mindegy. Addig mesélem, mi történt velem. Először is a könyvem átjutott a kiválasztott 35-közé az Aranymosáson, aztán elhasalt a lektorin. De nem baj. Nem is csoda, hiszen az utolsó pillanatban fejeztem be, még átolvasni sem volt időm. Nem vagyok letörve. Emiatt nem. 
Az, ami tényleg bánt, hogy megint azért kaptam rusnya rugást az élettől, mert voltam olyan hülye és megint adtam egy másodikmásodikmásodik esélyt valakinek. Hiába. Igyekeztem lenyelni minden apróbb bántást.. na jó, ez elég durva szó. Leginkább a mellőzést és érdektelenséget, na meg a fontossági rangsor végén való állandó szerepeltetésem... szóval minderre csak mosolyogtam, bólogattam, és felajánlottam készséges segítségemet mindenhez, amiben csak tudtam. Rengeteg tanulnivalóm van, mégis órákat töltöttem azzal, hogy az ő dolgaival foglalkozzam. Segítsek a tanulásban, dolgozatban. saöbbi. Aggódnom kellene azon, hogy talán olvassa ezt, de -bár már többször mutattam neki- soha nem nem néz fel ide. Elméletileg a legjobb barátom, ha nem számítjuk Hullám tizedest, de ő a testvérem is, úgyhogy csalás. Szóval elég rosszul esik a dolog, és nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán észreveszi. Hát, én várok türelemmel. Hátha.

Na és valami pozitíum. A 73.-oldalán tartok az új történetemben, amely Az Ezüstkezű címre hallgat. Amolyan vissza a gyökerekhez dolog ez nálam. Az első bfejezett könyvem a nagy Twillight-mánia közepette született, méghozzá egy véres és csúfan vérengző démon és vámpírvadász história volt. Elég gyerekes dolog, de nagyon élveztem. Akkor még nem igazán akartam publikáltatni is, nem akartam magamra erőltetni a komolyságot, és csak élvezetből írtam. Hát, mivel Métely borongós hangulata is leülepedett rajtam, hihetetlen felüdülés most az Ezüstkezű, a a maga klasszikus fantasy mivoltában. Na jó, nem annyira klasszikus. Mindig igényem van az egyediségre, és itt is lett egy jó ötletem. Ennek ellenére most nem a világon lesz a hangsúly, hanem a két főszereplőn, a mocsárban felcseperedő ifjú rákhalászon, és a besavanyodott, öregedő (haha, a sztori kezdetén 45 éves) rendfentartó-szörnyvadászon. Utóbbi már most irtőzatosan a szívemhez nőtt, talán mivel rossz tulajdonságaimból vagy egy fél tucatnyi került át az ő karakterébe.  Szóval azért vannak jó momentumok mostanság. 

Ja, és lassan itt a félév vége. Ennek speciel nagyon örülök. Persze, a vizsgákat le kell tudni, de inkább otthon szenvedek, minthogy minden nap pokolraszállás és egyetem-kísértés legyen. 
 

Hát, ennyit akartam végre kiírni magamból. 
 

1. A kávét 1 a 10-hez arányban iszom. És a 10 a tej.
   A családom legtöbb tagja szerint amit én iszom, az már nem nevezhető kávénak
    
2. Ha sokáig maradok fenn, Kisvárosi Gyilkosságok részeket hallgatok. 
   Nézni lusta vagyok, meg egyébként is van más dolgom. 
    
3. Titkos vágyam, hogy megtanuljak kantelén játszani
   Mert borzasztóan, borzasztóan epikus!
    
4. Időnként újra elolvasom a lélektani típusom leírását
   Akut bizonytalanság ellen.
    
5. Kedvenc Hearthstone paklim a Cruser Shaman. 
   De most egy Deathrattle Sámánon is dolgozunk. Persze hiányzik a Nax egy része
    
6. Szeretnék egy Újfundlandit.
   Meg egy Shire lovat. nagy, bamba és jóindulatú jószágok. Fogalmam sincs miért vonzanak. 
    
7. Ha füzetbe írok (történetet, nem órán. Utóbbi amúgy is elég ritka...) Mindig kihagyom az első oldalt. 
   Még a címet is csak a másodikra írom. 
    
8. Mindig azt mondom, hogy szürke a szemem-
   Pedig igazából kicsit színtelenebb kék, belül zöldessel. De hasonlít a szürkére, sőt, bizonyos fényben tényleg szürke. Értitek. Az is epikus. 
    
9. A kedvenc Gloryhammer sorom: "A Hero cannot be defeated, simply by making him die. "
   Mert ez gyönyörű
    
10. Ma tanítás és tanulás pszichológiája szemináriumon szemüvegen találtak egy pamutgombolyaggal.
    Zöld színűvel. Labdás, körbeadós játék, tudjátok. 

Egyetem. Bruh, 
Nem hiányzott.
Megint elkapott a szoksás "csak tengek-lenegek" érzés, Bele a nagyvilágba, csak úgy. Felelősség, feladatok, iratok, bürokrácia, meg ilyenek. Csupa borzalmas, nemhiányzós dolog. Kedvem lenne fogni egy doboz szeget, fűrészt, kalapácsot, aztán kibaktatni a falunktól délnyugatra lévő erdőbe, ácsolnék egy kunyhót és elcsöveznék pár évtizedet. Csak. Papírmunkát. Ne. Kelljen. Intéznem. 
Grazie. 
Szóval a pincemenetről akartam ma írni, meg egy fura családi kórságról. Kezdem az utóbbival. Családunk férfitagjai (felmenőleg és mindkét ágon) veszett gyűjtögetők. A dolog időnként átugrik egy-egy generációt, hogy aztán még erősebben üsse fel a fejét. A dédapámnak akkora pincéje, garázsa és fészere volt, mint az egész lakásuk másfélszer. Csurig "majdmégjóleszvalamire" tárgyakkal. 
Nagyapám ugyan ez a kategória. Neki egy panelházhoz tartozó pincéje, és a telki sufnija van, de a kacatmennyiség így is lehengerlő. Na, ma nagyanyámmal mentünk le a pincébe, kerestünk egy régi vonalas telefont. Megtaláltuk, ami kész csoda. Nem volt sétagalopp, senem ötperc. Ráadásul nem csak a telóval, de jópár kinccsel gazdgabbal jöttünk felszínre. Nagyanyám ugyanis rendmániás és boldogan próbált rámtukmálni mindent, amit csak egy tizedmásodpercnél tovább néztem. Többek között így kaptam egy réz, szecessziós lágytojástartót, egy magasfeszültségű villanyoszlop kerámiaellenállását, több gyógyszeresüvegcsét (üres), ólomkatonákat és egy csomó, mentőöv alakú bronzdekorációs izét. Hogy midnet ne soroljam fel. A rohamsisakot csak azért nem hoztam el, mert tudtam, hogy anya kiakadna. Öhm igen. ha nem lett volna egyértelmű ebből, a gyűjtögetési szenvedély most nem csak generációt, de nemet is ugrott. 
Én vagyok a legfrissebb mókus-jellem.
Ez van
Még jók lesznek valamire. 

Hm, ja igen. Én sem tudom. Tegnap, miközben hivatalosan tanulnom kellett volna a holnapi vizsgámra (Irodalomelmélet javító) rámjött a bolondóra, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lassan egy év után lecserélem a jó öreg Leechet a fejlécből, és kivételesen nem Shrouddal helyettesítem, hanem egy másik csodásságos Fableös képpel. Amúgy elégedett vagyok az eredménnyel. 
Pár szó egyébként a Fable-ről. Furcsa kapcsolatom van azzal a játékkal. 
A Fable volt az első Xboxos játék, amibe beleszerettem. Fantasy, kaland, legyilkolható élőholtak áradata, és bár ma reflexből rávágnám a klasszikus "Mi a kedvenc játékod?" kérdésre az Assassin's Creed Revelations-t, azért a Fable (Főleg a három), valahol gyermeki és heoikus lelkem mélyén mindig az első marad. 
Hogy miért? Leginkább azért, mert nem csak egy bejárható út létezik a játékban. A történet úgy csűri-csavarja magát, ahogy a döntéseid formálják. Megölöd az adósságokban vergődő kereskedőt, hogy pénzhez juss, vagy egy bűnözőbanda bosszúját kockáztatva kimenekíted a szigetekre? Feláldozod a saját fiatalságodat egy másik ember életéért? Megkegyelmezel a zsarnokként uralkodó testvérednek, vagy bosszút állsz kivégzett barátaidért? Minden döntésed egy új útra vezet, és egyedülálló módon a Fable-ben ránk bízták a karakter jellemfejlődését a tervezők. Ráadásul örök társunkként egy kutyával is elláttak minket, és gondolom mindenki tudja hogy viszonyulok a kutyákhoz. (imádomimádomimádoom)
Szóval Fable-ös lett megint. 
A képet szokás szerint a Legendsből kölcsönöztem, csak úgy mint az öreg csőrös barátomat, vagy a csukylás szakállbajnokot. Fun fact: A Fable Legends egyenlőre az egyetlen Fable játék, amivel még nem játszottam.

És a napi muzsika:
 

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong 
A tájon, 
S ont monoton 
Bút konokon 
És fájón.

S én csüggeteg, 
Halvány beteg, 
Míg éjfél 
Kong, csak sírok, 
S elém a sok 
Tûnt kéj kél.

Óh, múlni már, 
Ősz! hullni már 
Eresszél! 
Mint holt avart, 
Mit felkavart 
A rossz szél...

Ja, hát igen.
Megint fényes kedvemben vagyok.
Honnan találtátok ki?
Áh.
Ravasz. 

Szóval hol is kezdjem. Leginkább sehol, mert szokás szerinte se füle-se farka. De mivel írni akarok valamiről, valamikről, valahol bele kell vágni. Úgyhogy kezdjük is a realitás talajánál. 
Mi a gond? Kérdem magamtól. Elsőként a holnaputáni vizsga jut eszembe. Haha. Vizsgát mondtam? Igazából mészárlást szerettem volna. Írásbeli nyelvbotlás. Megesik. 
Szóval szerdán mehetek Pokoltúrára. Négy órás a vizsga és persze délután, mert mikor máskor? Elvégre számít, hogy a vidékiek haza tudnak e még menni közveszélytelen világosságban? Francokat. Tanárúr feltehetően két sarokkal arrébb lakik, nem negyven kilóméterre. Cöhh. Épp amúgy tanulok (Igen, multitask. vagyis igazából nem tanulok, na), lévén még 50 oldal hátravan a mai kvótámból. Szeretnék már túllenni a rohadt vizsgán és nyolcadikáig csak a plafont bámulni... na meg hozzájutni végre a könyveimhez. Ugyanis van amit még karácsonyra kaptam és azóta sem olvastam el. Szégyen. 
Vicces, az írás feléhez érek, és a végén még lehiggadok. Akkor hogy berzerkedjem most ki magam? Francba.
Hát szóval. Lépjünk túl a politikakultúra vizsgán, hogy is mondjam... magasabb szférákba. Mi itt a gond kérem?
Hát... nem is tudom. Tévelygnk, megint. 
Mostanában más blogokra is felovakodom, csakhogy nézzem milyen szép irodalmi stílben írogatnak egyesek. A napjaim nagyrésze közben vagy félacsarban, vagy rámkényszerült cukorszirup-mosollyal telnek, és egy teszt felett összevesztem saját magammal, mert már nem tudtam én hazudok magamnak, vagy csak hazudom, hogy hazudok. Mindegy. Néha nehéz saját magamat, magaimat, magunkat elfogadni olyannak amilyen. Nem normális, nem selyemstílusú, de ez van, ezt kell szeretni. Vagyis.. nem szempont. Én megvagyok magammal, ha rájövök, hogy nem kell átszabnom ahhoz, hogy elférjek a bőrömben. Egó és Önzés. Emberi dolog kérem, és az tényleg hazudik, aki azt állítja benne nincs. 
Csak az a baj, hogy néha megszédül az ember. Jó vagyok így? magamnak megfelelek? Bogáncs sokat nyenyereg ilyesmiken. Még szerencse, hogy itt (vagyok) van Rezes, és képentörli a másik ént. Vagy mi. A lényeg, hogy csessze meg a világegyetem. Jó így ahogy van minden. Kuszán, druván mint egy uszadékfa, de ha egyszer ez a természetes, akkor ez van. Nincs értelme feladni bármit is magunkból csak azért, hogy ismeretlenek szépeket gondoljanak rólunk. 
Who the bloody hell cares?
 

Emlékeztek tavaly télen a szuttyanós almára? 
Aha...
Gondoltam.

Mindenenesetre idén is hozok két téli csodaszert, ami némileg háromdimenziósítja azellaposodott kedélyeket. Különösen így vizsgaidőszakban hasznos a dolog, hiszen életkedvem legfeljebb kölcsönbe van, és az is rövid lejáratra. Mindegy, holnap letudom az utolsó előtti vizsgámat, aztán már csak a vidám Pokoltúra lesz. Jéj! 
Na jó, szóval a receptek. 
A tavalyival ellentétben két remek itókám van, egyik meleg, másik hideg. Már persze opcionális. Én mindkettőt hidegen szeretem, dehát én még most is fagyasztok jégkockákat. Nem vagyok mérvadó.

Égetett Vértölgy-tej
HP: 100
MP: 20
EXP: 15

Igen, szándékomban áll remek elnevezésekkel ellátni a kreációkat. A vértölgy tejhez az alábbi hozzávalók szükségeltetnek: Tojássárgája (lehetőleg NE sárkánytojás legyen. Ka'chain Che'Malla a legjobb), 2,5-2 deciliter vértölgytej minden tojássárgája után, karomrépa-cukor (megtévesztésig hasonlít az íze a vaníliáscukoréhoz). 
A tojássárgáját és a cukrot jól összekatyvasztjuk némi tejjel, majd az utóbbi fellangyosított maradékával felöntjük, és forrásig főzzük (természetesen tábortűz fölött). 
Ha odakint fagy, fogyaszthatjuk melegen, de ha egy órát pihen a jégveremben, szerintem még finomabb.

Napkitörés-eszencia
HP: 75
MP:40
EXP:25

Ezt a darabot kimondottan hűtve ajánlom, nem csak téli időszakra. Amellett, hogy remek statjai vannak, frissítő és élénkítő hatású. Mi kell hozzá? Először is, egy negyed pohárniy maté, vagy ha az nincs, zöldtea. Ehhez jön mág egy negyed pohár narancsos-sülttea (aki nem ismeri a sült teát, annak dióhéjban: cukorágyon megsütött gyümölcsök eltett leve). Ehhez jön némi frissen facsart narancs/grapefruit illetve citromlé. Savanyú nem lesz, hiszen a sülttea kimondottan édes történés. Díszítésnek egy szelet narancskarikát javaslok.

Bon Apetite!

Random Powermetal lejátszásilista szépségei....

Nem túl gyorsan, de készül a Skorpió második fejezete. Tudjátok, ez az egyetlen ok, ami miatt szinte kedvem van reklámozni egy kicsit az oldalt. Úgy értem... Kár lenne a képregényért. Rajtam kívül csak Hullám tizedes olvasta végig eddig.. bár most még valakit belerángattam. No de mindegy. Ennyi munka után talán megérné.
Jut is eszembe. Levettem a számlálót, mert ugye már tökéletesen felesleges volt, most, hogy vége az egész pályázatnak. Csak az van hátra, hogy árgus szemekkel lessem a fejleményeit az Aranymosásnak. Egyik részem szeretne optimista lenni, de jobb borúlátón tekintetni a dolgora. Ha számítunk egy csalódásra, az attól még igaz, hogy fájni fog, de korán sem annyira, mintha sikerre számítottunk. Logikus, nem?
Szóval akkor pár szó a vizsgaidőszakról. Kereken három darab számonkéréssel kell számolnom, ebből kettő a pite-ha-tanulok kategóriába esik, és egy az inkább-öljetek-meg-be. Az utolsó 20.-án lesz, onnantól a nagybetűs SZABADSÁG következik. Meg persze órafelvétel, sötöbö. De az nem lényeg. Ami viszont igen, hogy 23.-án végre Talamh- Tiarnaí- Hullám Tizedes és jómagam leülünk szépen egy asztal köré, hogy folytassuk, illetve Talamh miatt újrakezdjük hihetetlen kalandunkat. Avricet akkor sem adom oda, ha a dicsőségesen stunoló buzogányom lenne az ára. Grrr! 
Na jó, kezd eluralkodni rajtam a descent-fanatizmus. De nem baj. Részemről legalábbis biztosan nem. Legalább a maradék szabaidiőmet is van mire feláldoznom ( az írás, olvasás, rajzolás, hearthstonozás, Domhan és egyébb hasonló kaliberű elfoglaltságok mellett) 
És igen, tervezek értelmesebb dolgokat is írni manapság, de nem megy. Ma délig aludtam, és még mindig nem vagyok ébren.